Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2012

Tárca szett - kivételesen - magamnak

Anyukámtól kaptam egy nagyon szép pénztárcát két éve és nagyon imádtam. Sajnos elfáradt egy kicsit és ideje volt beújítani. Jó nagy volt és elfért benne a kismillió TAJ kártya, lakcímkártya, mindenféle áruházak kártyái, fontos telefonszámok, stb. Egy ideje már frusztrált, hogy valahányszor fizetek mindenem ott van a kezemben és persze aggódtam is eleget, hogy ha a pénztárcámat viszik, akkor viszek minden mást is. Mindezeket figyelembe véve született meg a két új tárcám, a kisebb az aprónak, papírpénznek, a nagyobb pedig minden másnak.
A kisebbről írtam már tegnap, nem is keveset. A nagyobbacska tárca elkészítése nem is volt olyan nehéz. Elsőre. Másodszorra már ... no de majd kiderül ez is :)
Van egy ugyanilyen 10 cm-es keret a boltban, ahhoz van egy tű tartó szabásminta (ITT) és az adta az ötletet. Átszámoltam a méreteket a nagy kerethez, kicsit a magasságán is módosítani kellett, mert a fránya forgalminak is helyett kell találnom. Azt bevallom, hogy ez a ferdepánttal való szegés nem a …

Tutorial 10 cm-es íves tárcához + egy kis nyafogás

Lelkemre mondom, egy hete tervezem, hogy varrok kicsit és csinálok még tárca csomagokat a Kreatív Sarokba, de hol bejön egy csomó megrendelés, hol elúszik a lakás, hol lebetegednek a fiúk, hol megőrülnek (értitek, hogy értem ;) és csak tolom napról napra a kedvenc időtöltésemet.
Tegnap volt egy nyugodt délutánunk és amíg a srácok az apukájukkal játszottak én végre alkothattam kicsit. Gondoltam ma folytatom, de miután hintázás közben (nem én, hanem ők hintáztak :) kánonban hallgattam végig, hogy kjashfláahgfáalgfjaájgaéfjghéaj .... :D egyik sztori: Körmöspálcás mellett mekkora erdő tűz volt, de szerencsére jött egy nagy zuhé és különben is Sam tűzoltó hogyan oldotta meg a problémát, a másik sztori: hogy a tóba hogyan esett bele valami és azt hogyan pecázta ki valaki ... ez egy kicsit zavaros volt. Aztán befutottam az ebédet előkészíteni, mert grilleztünk a fiúk nagy örömére, aztán kifutottam, mert meg kellett néznem egy bodobácsot, hogy mászik Marci kezén, aztán a kerítésen, aztán megál…

Pihenés Felsöszölnökön

Talán említettem pár hete, hogy milyen jól éreztük magunkat Felsőszölnökön a kis családdal egy hosszú hétvége alkalmával. Pár napot töltöttünk ott és igazi felüdülés volt. Engem minden alkalommal meglep és végtelen nyugalommal tölt el a csend, a tiszta levegő, hogy az emberek kedvesek és mindenkinek köszönnek, hogy nincsenek kerítések a házaknál és, hogy szó szerint egy köpésre vagyunk a természettől (bocsánat a kifejezésért :)
Felsőszölnök az Őrségben van, az ország legnyugatibb csücskében és remek kiránduló helyeket (akár Ausztriába vagy Szlovéniába) és túra útvonalakat találni ezen a gyönyörű vidéken.
Ha szálláshelyet kerestek a Lujza házat szívből ajánlom. Tiszta, rendes, jól felszerelt ház. Ha valakit érdekel az elérhetőség írjon nekem mail-t az szfekete@gmail.com -ra és már küldöm is.
A Lujza ház
Ha jó időben mentek és értetek a gombákhoz, kánaán ez a környék. A srácok nálunk már rutinosan ütlegelik botokkal a piros kalaposakat :)
Pár kép a környékről séta közben: (Ez egyik sem a Luj…

Szalagok kicsit másképp

Fogadjátok szeretettel a webshop legújabb termékeit, Ilka szalaghímzéses csodálatos nyakláncait és tárcáit.
"A szalaghímzés története az 1700-as évekre nyúlik vissza. A francia királyi udvarban jelent meg ez a különleges, térbeli hatású technika a nemesi körök ruháinak díszeként. Külön hímző műhelyek foglalkoztak készítésével. Később Európa szerte népszerűvé vált, még a férfiak is hordták a mellényeiken. Az igazi forradalomi áttörés azonban az 1870-es évekre tehető, köszönhetően az új típusú francia szalagoknak, melyek szélesebb felhasználást biztosítottak. Szerencsére ma már nem úri kiváltság egy-egy szalaghímzéssel díszített tárgy. Én néhány évvel ezelőtt egy ajándékba kapott könyvben találkoztam először ezzel hímzésfajtával, és azóta is a rabja vagyok.
A nyakláncok iparművészeti zsűrizett ékszerek.                                                                                                                                           Ilka"


"Gyertek el egy K.V.-ra ..."

Úgy tűnik egy varrogatós-beszélgetős, kiállítással és vásárlási lehetőséggel egybekötött remek szombat délelőttnek nézünk elébe. Akinek van kedve és ideje látogasson el most szombaton, május 12-én a Kondor Béla Közösségi Házba Budapesten.

Én is viszek sok terméket ... ha nem is mindent, de sok félét :) Arra is van lehetőség, hogy a webshop-ban péntek délig leadott rendeléseket ott vegyétek át.
A programmal kapcsolatban minden információt megtaláltok Ginánál.

A két tárcát nyerte ...

... Ancsa aki május 7-én 12 óra 29 perckor járt nálunk itt a blogon és Rácz Helga, aki a FB-on jelentkezett. Kérlek írjátok meg a címeteket az szfekete@gmail.com -ra.

Köszönöm mindenkinek a játékot, a lelkesedést. Szép napot kívánok nektek!

Egy évesek lettünk! ~ V.

Születésnapi ajándék sorozatunk utolsó darabjait szeretném bemutatni. Ma van az első megrendelésünk egy éves szülinapja így arra gondoltam két ajándákkal jövök, remélem mindenki nagy nagy örömére :)
Aki szeretné megnyerni valamelyikét ezeknek a Tilda anyagból készült, díszített tárcáknak kérem hagyjon egy megjegyzést itt vagy a Facebook-on (csak egyik helyen) én pedig holnap reggel sorsolok.

A vasárnapi ajándékot, a Tilda anyagból készült, kis kulcstartós tárcát kakaotittam nyerte meg, aki május 6-án, 2 óra 53 perckor kívánt nekünk minden szépet és jót. Gratulálok, kérlek írd meg a címedet az szfekete@gmail.com -ra.
(Most első helyen voltak a FB-on jelentkezők és utánuk a blogosok. Holnap fordítva lesz :)

És a szerencsés nyertes ...

... aki 3 db patchwork (78 x 50 cm) méretű anyagot választhat malnaaki május 5-én 1 óra 5 perckor jelentkezett a játékra. Köszönöm és gratulálok.
Kérlek írd meg egy mail-ben az szfekete@gmail.com -ra, hogy ez a 3 anyag a végleges választásod-e és küld meg kérlek a címedet.

A tárca még mindig várja a jelentkezőket :)


Egy évesek lettünk! ~ IV.

A mai nap sem telhet el ajándék nélkül, így fogadjátok szeretettel ezt a 8 cm-es kerettel készült tárcát. A belső varrásvonalban egy kis szalag van, így akár kulcstartónak is használható.

Aki szeretné megnyerni ezt a Tilda anyagból készült kis szütyőt kérem hagyjon egy megjegyzést itt vagy a Facebook-on (csak egyik helyen) én pedig holnap reggel sorsolok.
Ne feledjétek, jelenleg két ajándék is várja a jelentkezőket, mert a szombati csomag szerencsés nyertesét ma este 8-kor fogom kisorsolni :)

Egy évesek lettünk! ~ III.

A szülinapi ajándékozást folytatva és a sok sok jelentkezést és kedves köszöntést megköszönve szeretném a mai nap ajándékát közhírré tétetni :)
Mivel tegnap délután új anyagok érkezteg, gondoltam kössük ehhez a nyereményt. Akit holnap reggel kisorsolok az választhat 3 db patchwork méretű (72 x 50 cm) anyagot az újak közül.
Aki szeretné megnyerni a kis csomagot kérem hagyjon egy megjegyzést itt vagy a Facebookon (csak egyik helyen) és ami még fontos, hogy írja be a megjegyzésbe, hogy melyik három mintát választaná. A boltban az ÚJDONSÁGOK kategóriában lehet nézelődni.
A ballagások miatt, gondolom sokan nincsenek net közelben ma, így holnap, vasárnap este 8-kor sorsolok, addig lehet jelentkezni a játékra.
A pénteki ajándékot, a virág mintás Tilda anyagot és a 3 méter szalagot Zsuzsanna nyerte meg, aki május 4-én 2 óra 1 perckor hagyjott itt megjegyzést. Kérlek küldj nekem egy mail-t az szfekete@gmail.com -ra. Gratulálok!
(Most úgy sorsoltam, hogy elöl voltak a Facebook-on jelentkezők és után…

Egy évesek lettünk! ~ II.

Nagyon köszönöm mindenkinek a jó kívánságokat, a gratulációkat és a kedves szavakat. Tegnap egész nap vigyorogva dolgoztam :)
A mai nap ajándéka egy 70*50 cm-es gyönyörű virág mintás TILDA anyag darab és 3*1 méter grosgrain szalag. Egy méter 25 mm széles fagyi színű, egy méter 50 mm széles pink és egy méter 38 mm széles almazöld alapon fehér pettyes.

Aki szeretné megnyerni a kis csomagot kérem hagyjon egy megjezést itt vagy a Facebook-on (csak egyik helyen) én pedig holnap reggel sorsolok.

~*~
A tegnapi ajándékot, a pliszés tárcát:
... pedig Rilla nyerte meg. Szívből gratulálok! :)

Egy évesek lettünk!

… és ahol pezsgő durran, ott ajándék is van! Bocsánat a koppintásért, de nagyon megtetszett ez a mondat amikor pár hete megláttam egy hirdetős újságon, nem tudom kihagyni.
Egy évvel ezelőtt nyílt meg a FABulous Textil webshop és bár korábban elkezdődtek már az anyag beszerzési munkálatok, gondoltam az első megrendelés beérkezését tekintem a NAGY napnak. Május 7-én fogunk pezsgőt bontani, de mindenképpen Veletek, kedves vásárlóimmal és olvasóimmal is szeretnék ünnepelni. Hosszú volt ez az egy év. Sőt talán hosszabbnak tűnt, mint amilyen valójában volt. Sokat tanultam a kisebb nagyobb hibákból és remélem, hogy látszik a fejlődés és egyre jobbnak találjátok a választékot és a kiszolgálást. Igyekszem a következő évben is sok újdonsággal előrukkolni és ha megengeditek leírom most, hogy mit szeretnék elérni egy év múlva. Kíváncsi vagyok megvalósul-e :) szeretném ha elkészülne „A” műhelyem, szeretnék minimum egy segítséget, szeretném ha lenne időm heti két blog bejegyzésre (minimum), szeretnék sok…